Részlet az ötödik fejezetből:

Az események olyan gyorsan történtek, hogy azt se tudtam hogyan jutottunk el idáig.

– Mi történt? – ült fel Angelica, nagy barna szemeit rám meresztette, hosszú, göndör barna haja az elektromosságtól az égnek meredt. – Mi ez az új külső? Mi történt veled? Azt hittem meghaltál Lizzy. Tudod milyen érzés volt? – ontotta magából a szemrehányásokat. Ő volt az egyetlen, aki Lizzy-nek hívott és ezt most olyan furcsa volt újra hallani. De a történtekre semmilyen magyarázatot nem találtam. Hogyan emlékezhet rám? Hogyan ismerhetett fel, hiszen teljesen más külsőm van? Talán Esakial tud majd valamilyen ésszerű magyarázatot adni erre. – Mondj már valamit! Semmit sem értek. Mintha nem is te lennél – a szemében félelem ült. – Mert ugye te vagy az? – mivel nem válaszoltam, elbizonytalanodott. De nem volt okom rá, hogy elhallgassam előle az eseményeket, hisz a szabályok értelmében, ha valaki felismer, azt be is avathatom. Egyszerűen nem tudom hogyan, de ez megtörtént. Angelica felismert, így végre nem kellett magamban tartanom és egyedül lennem ezzel. És ki más lenne a legmegfelelőbb személy, hogy megosszak vele mindent, mint a legjobb barátnőm.

– Igen, én vagyok az. De most nincs időm megmagyarázni, mert már késésben vagyok – hadartam gyorsan. Jon nem lesz elragadtatva, hogy ennyit késtem, így valóban nem volt időm most Angelica-val foglalkozni akármennyire is inkább ezt szerettem volna. Első a kötelezettség. – Este találkozzunk ezen a címen! – leírtam neki egy cetlire hol lakom. – Ugye eljössz?

– Ott leszek – nekem ennyi is elég volt, már rohantam is tovább.