Az előszót teljes egészében olvashatjátok!

 

A nap sugarai bevilágítottak a redőny rései alatt. A félhomályban hirtelen azt se tudtam hol vagyok. Aztán eszembe jutott a tegnap éjszaka és kissé elpirultam, pedig nem szokásom. Egyáltalán nem az. Én, a szeleburdi, minden szülő rémálma. A mellettem fekvő, még mindig alvó, ismeretlen srácra pillantottam. Még csak a nevét sem tudtam, mégis feljöttem hozzá. Ha ezt az anyám látná, biztos szélütést kapna a szégyentől. De nem érdekelt. Nem tudott érdekelni. Túl régóta voltam már egyedül az ilyesmihez.

Itt volt az ideje lelépni még mielőtt felébred és többet is óhajt egy éjszakánál. Erre pedig nem voltam felkészülve. Semmi szükségem nem volt egy újabb rajongóra. Csak jól akartam múlatni és kész. Annak viszont vége volt, ahogy kinyitottam a szememet. Megpróbáltam halkan összeszedni a szanaszét heverő cuccaimat. Minden sarokban akadt ruhadarabom. Nem mintha annyi lett volna rajtam csak a nagy igyekezetben, hogy mielőbb leszaggassuk egymásról a ruhákat, össze-vissza repültek mindenfelé. A bugyimat például az éjjeli lámpa buráján találtam meg. Soha nem voltam szemérmes. Már 14 évesen elveszítettem a szüzességemet, de ilyet még soha az életben nem csináltam. Na, jó! Ez most úgy hangzott, mintha egy szent lennék. Lehet furán hangzik, de nem vagyok az egy éjszakás kalandok híve. Minden más buliban benne vagyok, de nem fekszem le mindenkivel, még ha néha nem is úgy tűnik.

Éreztem, hogy a mobilom megrezeg a zsebemben, miközben a nadrágomat húztam fel. Gyorsan előkaptam, hogy rápillantsak a kijelzőre, aztán dugtam is vissza. Angelica keresett. Nem vettem fel. Pontosan tudtam, azért keres, mert elkéstem a találkozónkról. A bandával ma terveztünk egy nagy balhét és mint főnöknek illene ott lennem a részletek utolsó simításánál. A bűnöző életmód elég kifizetődő.

Már majdnem felöltöztem, amikor az ágy felől mocorgás hallatszott. Szerettem volna azelőtt eltűnni mielőtt feltűnik neki, hogy nem fekszem mellette. Nem akartam magyarázkodni a távozásom miatt.

 – Te meg mégis hová mész? – jött a hang a hátam mögül. Összerezzentem. Nem számítottam arra, hogy ilyen közelről fog hallatszani, mikor megszólal. Lassan fordultam meg. A hátam mögött állt. El se tudtam képzelni, hogy került ide ilyen gyorsan, amikor az előbb még javában aludt.

 – Nem akartalak felébreszteni, csak nekem már mennem kell – tekintettemmel a táskám után kutattam. Egyáltalán nem rémlett hová tehettem.

 – Nem mész innen sehová! – reagálni se tudtam, pofon vágott és az ágyra estem. Kezemet sajgó arcomhoz kaptam és értetlenül néztem rá. Mi a frász ütött ebbe? Minél előbb el akartam húzni a csíkot. De többé nem tudtam felállni.

***

 

A szemem kinyílt. Hirtelen ugrottam fel. Csak rémálom volt az egész. Úgy éreztem, mintha valaki fojtogatott volna. A nyakamhoz kaptam. Még mindig sajgott és égett az egész testem. Körbe néztem, de ismeretlen helyen voltam. A talpam alatt a talaj puha, rugalmas volt. Kíváncsiság öntött el mitől lehet. Amikor lenéztem, azt hittem összeesek a rémülettől, de sehol sem tudtam megkapaszkodni. Az egész olyan volt, mint egy nagy felhő.

 – Nem, az nem lehet. Biztos álmodom – igyekeztem megnyugtatni saját magamat.

 – Nem álmodsz! – jött a távolból a válasz. A félelem ismét úrrá lett rajtam.

 – Ki vagy te? – az égvilágon senkit nem láttam közel s távol. Az egész egy nagy kék ég volt, ami teljesen kihalt. Semmilyen ötlet nem jutott az eszembe, mi lehet ez az egész.

 – Jöjj csak egyenesen és megtudod! – igyekeztem összeszedni minden bátorságomat. Amikor nagyjából sikerült, elindultam. Az egyenes ezen a helyen elég tág fogalomnak tűnt, de nem adtam fel. Hirtelen egy óriási vaskaput pillantottam meg, aminek nem is látszott a teteje olyan magasra nyúlt felfelé. Ahogy ki tudtam venni, az egész arany és bronz ötvözetéből készült kovácsoltvas motívumokkal. Előtte meg egy alak állt. Megtorpantam, majd újra elindultam. A félelmem elmúlt. Megszállt a nyugalom. Úgy éreztem, mintha ez lenne a mennyország és végre nyugalmat lelhetek. Fáradtnak és gyengének éreztem magam. Ahogy egyre közelebb értem, mind jobban kitudtam venni az isteni teremtényt. Csakúgy ragyogott, akár az angyalok. Talán ő is az? Végre ott álltam előtte. Már csak azt nem értettem, hogy az én életemmel, mit keresek itt. Eddig a pillanatig soha nem gondoltam erre, de nekem a pokolban lenne a helyem.

 – Hol vagyok?

 – Azt hiszem erre már te magad is rájöttél – mosolygott kedvesen. Egyáltalán nem tűnt dühösnek. Mindig azt hittem, ha egyszer az égi ítélőszék elé kerülök, jó nagy fejmosásban lesz részem, aztán mehetek a pokolba. Igazából ez sem érdekelt soha.

 – Akkor mit keresek most itt? – egyre csak a kaput néztem, ami továbbra is zárva volt és nem úgy nézett ki, mintha valaha is ki akarna nyílni. Legalábbis nem nekem. Hirtelen egyszerre több árny jelent meg előtte. Halk nyikorgással kitárult és az érkezők eltűntek mögötte. Értetlenül álltam az előbbi jelenet előtt. Egyszemélyes üdvözlőbizottságom észrevette zavaromat.

 – A nevem Esakial. A kapu őrzője vagyok – továbbra sem tűnt el zavarodottságom. – Az úrnak van egy ajánlata a számodra – a csodálkozástól tátva maradt a szám. Mindig is hittem istenben, azonban igazán soha nem voltam vallásos, emiatt valamilyen szinten mégis meglepett létezése.

 – Számomra? De miért? Nem vagyok méltó a kegyére – valóban így éreztem. Soha nem éltem az ő elvei alapján. Még gyerekként sem.

 – Ezt nem az én tisztem eldönteni. Nekem csak az egyezséget kell megkötnöm veled. Természetesen ha érdekel – nem tudom mit jelent ez az egész, de veszíteni úgy se veszíthetek vele, hisz ezek szerint halott vagyok.

 – Kérlek, avass be a részletekbe! Miről lenne szó? – tényleg érdekelt. Valami oka csak van, hogy a pokol helyett itt kötöttem ki.

 – Semmi akadálya. Kérlek, foglalj helyet! – egy szék jelent meg mellettem, amire le is ültem. Ő pedig egy íróasztal mögött telepedett le, ami az előbb szintén nem volt itt. – Rajtad áll, hogy elfogadod-e vagy sem. De előre figyelmeztetlek, hogy nem veheted fél vállról a dolgot. Minden alkura szigorú szabályok vonatkoznak. De ezekről később! – kezdett bele. Csöndben ültem és vártam, hogy végre kilyukadjon valahova. – Az Úr úgy döntött, hogy vissza küldd téged a földre azzal a céllal, hogy másokon segíthess. – nem akartam hinni a fülemnek.

 – Ez most komoly? – álmomban sem gondoltam, hogy ez velem megtörténhet.

 – Persze! Mi itt nem viccelünk ilyesmivel – ugrálni tudtam volna örömömben. – A feladatod az lesz, hogy másokon segíts. Például depressziós fiataloknak, vagy bajba került családoknak, elárvult gyermekeknek. A munka sokrétű és soha nem lehet tudni melyik, meddig tart, viszont az újabb feladatot mindig tőlünk kapod. – próbáltam figyelni, de az egész annyira valószerűtlennek tűnt. Hamarosan újra otthon lehetek. Csak ez járt az eszemben. – Minden egyes küldetés alkalmával új alakot kell magadra öltened – erre felkaptam a fejemet.

 – Ez mit jelent?

 – Azt, hogy többé nem lehetsz az, aki voltál. Vége a régi életednek és ez azzal jár, hogy mindig új és új külsővel kell megjelenned a feltűnés elkerülése végett. Ha nem így tennél, szemet szúrnál másoknak és akkor nehezen végezhetnéd el a rád bízott feladatokat. Ez az egyik nagyon fontos szabály. A következő, hogy ha nem teljesítesz végre mindent maradéktalanul, akkor nincs több esélyed és visszakerülsz ide, ahol döntünk sorsodról. És a legeslegfontosabb, senkinek sem árulhatod el kilétedet és a célodat, kivéve ha valaki magától rájön. Akkor nem kell tovább titkolóznod előtte, viszont, ha a lelepleződés után eltaszít magától, akkor a bánat annyira maga alá fog temetni, hogy szintén itt kötsz ki – ez így egyszerre túl sok információ volt. A fejem ismét sajogni kezdett, ahogy próbáltam felfogni a hallottakat. Már csak az volt a kérdés, hogy ez nekem miért jó? Kérdés nélkül is megkaptam rá a választ. – Viszont ha kiérdemelted, kapsz egy második esélyt az életre. Azonban ez csak akkor következhet be, ha mindent megfelelően teljesítesz és minden feltétel teljesül. Akkor újra szabad leszel míg ismét el nem jön az időd, de akkor immár véglegesen. Mi a véleményed? – szóhoz sem jutottam. Hirtelen azt se tudtam mit mondjak. Ez az egész váratlanul ért.

 – Azt mondtad van egy szerződés is – talán addig gyorsan végig gondolhatom, mit tegyek. Ez egy rendkívüli ajánlat és biztos nem kap mindenki ilyet, de túl nagy felelősséggel, túl sok kötöttséggel jár. Na és az, hogy mindig valaki másnak a testét viseljem a sajátom helyett…

 – Igen.

 – És az milyen hosszú időre szól? – ez nagy segítség lehet a döntésben.

 – Addig amíg jóvá nem teszed a bűneidet. Határozatlan az intervalluma1 – kedvesen válaszolgatott a kérdéseimre. Maga mögött hagyta az okoskodó énjét és ismét az a kedves angyal lett, akit először láttam.

 – Akkor lehet, hogy soha többé nem lehetek önmagam és örök időkön keresztül ezt kell majd csinálnom? – erre a gondolatra kétségbeestem.

 – Előfordulhat, de nem valószínű. Ilyenre soha nem volt példa és elhiheted voltak nálad bűnösebb lelkek is, akik ilyen lehetőséget kaptak. – az, hogy lehet? Nem értem ezt a rendszert. De ez most mindegy is. Döntenem kell. És ha ismét élhetek, akkor is ha mindig másnak kell lennem és másokon kell segítenem, megéri, hogy újra a földön lehessek és láthassam a napfényt.

 – Rendben. Elfogadom az ajánlatot és a feltételeket – döntöttem el némi rágódás után.

 – Akkor, kérlek, itt írd alá! – tartott felém egy íróeszközt arra ösztönözve, hogy menjek közelebb. Meg is indultam és kezembe vettem a tollat.

 – Csak még egy kérdés – állt meg kezem a papír felett. Rám emelte barna szemeit. Csak ekkor vettem észre milyen fiatal és jóképű ez az Esakial. – Hogy fogom megtudni az új feladatokat?

 – Egy angyal viszi el majd hozzád mindig. Ugyanis minden lépésedről tudni fogunk. Ezt ne felejtsd el! – végszónak megtette. Aláírtam a szerződést.

 – És most?

 – Itt az első küldetésed, amihez szintén új testet kapsz. Egy fiatal nőt most vittek be a hullaházba. Ő pont megfelelő lesz neked.

 – Holttestek bőrébe kell bújnom? – még a gondolattól is kirázott a hideg.

 – Talán tudsz jobbat? – kérdezte mosolyogva, mikor meglátta reakciómat.

 – Azt hittem rám varázsoltok majd állandóan egy új kinézetet – néztem rá elhűlten. Erről nem volt szó. Ha ezt előbb említi akkor jobban végig gondolom bele vágjak-e.

 – Nem vagyunk mi varázslók! A lelked fog utazni, mivel már halott vagy. Épp ezért csak lélekként tudsz létezni, így szükséged van egy testre, ahová a lelked beköltözhet a küldetések ideje alatt. – azt hittem elhányom magam. Érthető volt ez a magyarázat, hisz valóban halott vagyok. Talán nem ártott volna előbb is gondolnom erre. – Még visszaléphetsz, ha így nem vállalod. – azt már nem. Aláírtam a szerződést. Már pedig újra élni akarok, ezért pedig képes vagyok bármire.

 – Nem áll szándékomban – emeltem fel határozottan a fejemet és tekintetemet az övébe fúrtam.

 – Rendben. Akkor íme az első feladatod – a szerződés eltűnt és helyette egy másik papír jelent meg. – A megállapodás mostantól érvénybe lépett. Sok szerencsét. A küldetésed végén hallasz felőlünk. Most pedig a testhez küldelek. A következőt majd magad választhatod ki – csettintett egyet az ujjával és minden eltűnt.

 – Várj még! – hirtelen kicsúszott a talaj a lábam alól és zuhanni kezdtem a semmibe, aztán elsötétült az egész világ.